Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#augmented reality

Pavló Péter Tech

3-5 éven belül feje tetejére állhat sok munkahely, bárhol is dolgozik, jó eséllyel észre fogja venni

Bár Európában egyelőre még csak a változás elején járunk, több távol-keleti országban már aktívan használják a hétköznapi munkában a metaverzumot. A kiterjesztett- és kevert valóságban Kovács Gergely, a Védelmi Innovációs Kutatóintézet kutatója szerint óriási a potenciál, a következő néhány év fejlődését pedig egyértelműen meghatározzák majd ezek a technológiák.

hvg.hu Tech

Új podcast: Ott tartunk, hogy VR-ben azt is meg lehet mutatni, milyen egy MR-vizsgálat

A virtuális valóság segítségével a még ijesztőnek tűnő orvosi vizsgálatot is át lehet alakítani a gyerekek nyelvére – hangzott el az MI 2041, A jövőben történt podcast negyedik, VR-rel foglalkozó adásában. A szakértők rámutattak: a technológia óriási előnyöket rejt, de az igazi durranás csak 5-10 év múlva jöhet.

hvg.hu Tech

Bemutatta új csodaszemüvegét a Lenovo: akár öt képernyőt vetít viselője elé

A CES 2021 technológiai szakkiállításra időzítve érkezett a Lenovo új kiterjesztettvalóság-szemüvege, a ThinkReality A3. Vállalati felhasználásra szánják, de a kategóriában megszokottól eltérően ezúttal nemcsak a szerelők, hanem az irodában dolgozók is hasznát vehetik. A szemüveggel úgy vetíthetünk szemünk elé akár öt virtuális képernyőt is – tele hasznos információkkal –, hogy azok tartalmát senki más nem látja.

hvg.hu Tech

Bemutatta csodaszemüvegét az Oppo, ilyen lesz az Oppo AR Glass 2021

Az Oppo tavaly már megmutatta, miként képzeli el a saját kiterjeszettvalóság-szemüvegét, de az akkori eszköz még nagyon messze volt egy hétköznapi szemüvegtől. Az Oppo AR Glass 2021-el már közel járnak a mindennapok kényelméhez, és már az is körvonalazódik, mi mindenre lesz jó a kütyü.

1 2 3 4 5
Lengyel külügyminiszter: Az európai országok nem fogják egyesíteni a haderejüket

Lengyel külügyminiszter: Az európai országok nem fogják egyesíteni a haderejüket

Elengedte a Hamász a férfit, akinek felesége és két kisgyereke is túszként halt meg Gázában

Elengedte a Hamász a férfit, akinek felesége és két kisgyereke is túszként halt meg Gázában

Varga emberei leléptek, Nagy Márton sorokat cserél új gigaminisztériumában

Varga emberei leléptek, Nagy Márton sorokat cserél új gigaminisztériumában

Ferenc pápát is kitüntette Joe Biden

Ferenc pápát is kitüntette Joe Biden

181 szobás szálloda költözik a régi Corvin Áruház épületébe

181 szobás szálloda költözik a régi Corvin Áruház épületébe

A második meccsén sem nyert a Fradi Robbie Keane-nel

A második meccsén sem nyert a Fradi Robbie Keane-nel

Eldőlt Lőw Zsolt sorsa, Jürgen Klopp jobbkeze lesz a Red Bullnál

Eldőlt Lőw Zsolt sorsa, Jürgen Klopp jobbkeze lesz a Red Bullnál

Huszti Henrietta holttestét találhatták meg a skót rendőrök

Huszti Henrietta holttestét találhatták meg a skót rendőrök

Budapesten fogták el a nigériai bandavezért, aki társkeresőn csalt ki milliókat magyar nőktől

Budapesten fogták el a nigériai bandavezért, aki társkeresőn csalt ki milliókat magyar nőktől

A címlapról ajánljuk